Áldott a Gyermek (VVH I) - végigjátszás/walkthrough
1 / 1 oldal
Áldott a Gyermek (VVH I) - végigjátszás/walkthrough
Előszó:
Ez a végigjátszás még 2006 körül lett megírva még a játék korai stádiumában, ezért előfordulhat, hogy nem minden itt szereplő dolog egyezik meg a már ti általatok tapasztalt, a játék végleges formájában szereplő dolgokkal. Röstellem, de lusta voltam még egyszer ilyen részletességgel kijátszani és jegyzetelni. A végigjátszás több SPOILERT is tartalmazhat, amire most hívnám fel a figyelmet. Igyekeztem minimálisra venni. Egyes részeket kitakartam, hogy lehetőség szerint ne befolyásoljam annyira a ti ROLEPLAY döntéseiteket/élményeteket.Megértéseteket köszönöm és jó játékot!
Tartalom:
- Végigjátszás
- Laplista (információ a kártyalapokról)
- Enciklopédia (szörnyleírás gyűjtemény)
- Tippek és trükkök (főképp azoknak akik végképp elakadtak a játék vége fele)
VÉGIGJÁTSZÁS
BEVEZETŐ:
Vonat:
Beszéljünk Clouddal.Miután a vagonban vagyunk vegyük fel a ládában lévő pénzt (150), majd haladjunk jobbra. A kis bemelegítő harc után, a falon lévő terminálnál olvassuk le az útvonalat, majd a raktárt. Ezután haladjunk vissza, majd balra. Cloud csatlakozik. Nagy segítséget jelent, azonban nem tudjuk őt irányítani. Tovább balra megtaláljuk a túszokat, és egy sebesült katonát. Menny vissza abba a kocsiba ahol bejöttél. Itt találkozol Enyvel, aki csatlakozik a csapatba. Őt harcban és harcon kívüli gyógyításra használom leginkább. Utána vissza Cloudhoz. Autosave, majd miniboss harc. Előbb a kis terroristával végezzünk, utána a főnökkel. Találsz 1 kártyát. Ezek a harcok még egyszerűek, gyakorlatilag tárgyhasználat nélkül meg lehet oldani! Ezek után menjünk tovább balra (ugorjuk át a lyukat) és húzzuk meg a vészféket! Miután leszálltunk, aki faluban beszélgethetünk, illetve középen balra van egy bolt. Ezekután beszéljünk Clouddal.
Liberty city (Protektorátus):
Egyenesen fel a raktár felső részén a zöld ruhánál tudod visszarakni a páncélodat. Miután kijövünk a raktárból, ajánlom, hogy üljünk be mind a 3 órára. A történet szempontjából érdekes dolgokat tudhatunk meg, valamint jutalmat kapunk ha mind a 3 órán részt veszünk. A főbejáratnál van egy mentési pont. Ezután hagyjuk el a protektorátust, és keressük meg csorbát, aki a szomorú fűz (kocsma) előtti lámpánál lesz (le, a második útkereszteződésnél balra, és menny amíg meg nem látod).
Szomorú fűz(kocsma):
Üljünk le a pultnál csorba és egy lila hajú lány (Xiu) közti székre. A protektorátusban, az admirális irodájában találjuk majd magunkat (autosave). Miután megint nálunk az irányítás, menjünk kicsit balra majd felfele és rögtön jobbra. Beszéljünk a vörös hajú csávóval (Kummer).
Városnéző túra:
Clouddal és Enyvel leszünk...egyszerű a feladat...kísérjük körbe Enyt a városban...5 ilyen pont van:...
Kovács (ez a helyszín fontos lesz), Park, Hotel, Bolt, Kocsma, Templom. Menjünk le, majd balra és fel (kövesd az utat) ott lesz a Kovács. Tőle balra lesz a park. Innentől végig le az úton, majd még lejjebb a Kéksólyom Szálloda parkolójába. Ettől jobbra lesz a bolt. Innét mennyünk balra fel a szomorú fűzhöz (a kocsmához, ahol már voltál). Le, majd az úton jobbra haladva lesz HEL temploma. Eme rövid kis túra után menjünk vissza a protektorátus épületébe!
Eddzőmeccs Clouddal:
Mennyünk arra amerre volt Kummer, csak ne mennyünk be a szobába, hanem végig fel (Az épület bal felső része). A meccsen nem muszáj ütnöd Cloudot, teljesen értelmetlen, csak annyi a lényeg, hogy 5-6 körig kibírd (bármilyen gyógyítás nélkül) majd a SPECIÁLIS támadást használd ellene. Ehhez szükséges, hogy teljesen feltöltve legyen az SF szinted, tehát ne használj addig belőle semmit.
Támadás a Protektorátus ellen:
Az edzőteremben vagyunk...mentsünk, aztán irány aprítani! Az elágazástól lefelé van az orvosi terem (és a bankautomata), ahol mindig ingyen gyógyíthatsz (,illetve most a támadás alatt nem, de pl. itt fel tudod venni a pénzt a számládról). Amint az elágazástól jobbra megyünk, a katonánál is informálódhatunk, hogyha a bázis különböző részeit felszabadítjuk, milyen bónuszokat kapunk, valamint minél többet ellenséget megölünk, majd annál több pénzt kapunk a küldetés után!
TIPP:
Jobbra haladva lesz még 2 terrorista. Ha ettől az elágazástól lefelé megyünk, és leverjük az ottani terroristákat, akkor Csorba
is csatlakozik a csapatba. Vissza majd tovább jobbra (felfelé van a reaktor, az most le van zárva), ahol ismét egy kis osztag
protektorátus katona lesz. Tovább jobbra. Itt választhatsz: mehetsz tovább jobbra, vagy lemész segíteni a 2 protektor lovagnak a harcban. Ha le mész, akkor a harc után beszélj a tőlük jobbra lévő pultossal, ő kinyitja nektek a raktárajtót, illetve mentési ponttal szolgál (+lezárja a bejáratot, így több ellenség nem jöhet be). Szabad a raktár, irány felfele. A második teremben beszéljünk a tanárral és kapunk egy SF injekciót (+350 SF). Tovább fel a raktárhoz...Kummer is csatlakozik. Vissza az elágazáshoz, és tovább jobbra. Itt lesz 2 terrorista, utána még 2 terrorista + 1 miniboss, de ő miattuk nem kell aggódni (majd meglátjátok ). Ha tovább megyünk jobbra megtudjuk az ott lévő kisebb osztag protektorátusi katonáktól, hogy Cloud már a hangárban harcol. Felfelé lesz az admirális, mennyünk be hozzá. Megtudjuk, hogy már csak a vezérük van hátra a reaktorban. Menjünk vissza DR.Banóhoz az orvosi elé (bal alsó sarok), majd mentsünk a bejáratnál, és irány a reaktor.
Miniboss: használjuk az alap 01-es Sf-eket ellene, majd ha már nem tudjuk, akkor csak simán üssük. Ha minden simán megy, akkor még továbbra sem kellett a játékban item-et használnod.
1. FEJEZET: A vég kezdete
Symon:
Ha van 1 kis türelmed, ajánlom, hogy próbáld ki a kártyajátékot. A protektorátus épületében a büfé előtt (a reaktorral szemben lefelé) ül 2 katona. Az egyik oktat, a másikkal játszhatsz. Alapból 1 harcos, 1 parancsnokot és 1 hárpiát küldök (minden meccs előtt és után [ha nyertünk] mentsünk [ha nem akkor betöltés]). Miután a hárpiával nyertél 1 Dremórát, cseréld le a parancsnokkal és onnantól kezdve már csak szerencse és idő kell. Ha 50-szer nyersz, kapsz egy különdíjat!
TIPP:
Értelemszerűen ha nyerünk (mentsünk), a következő játszmában másmilyen sorrendben válasszuk ki a kártyákat (pl ahol nyertél, oda rakd a leggyengébbet)
Irány a hangárba (végig jobbra a hosszú folyosón), majd az Admirálishoz (itt majd lesz 2 opció: Haza jövök; Nem érdekel.
Én az előbbit választottam)
Eny:
Egyenesen lefelé (Enyivel is tovább lehet kártyázni, illetve az étkezdében tudunk BlackJack-ezni is. A mentés/betöltés módszerrel itt is potya ezreket lehet nyerni). Üljünk le a pultnál a vendégek feletti üléséhez, a többi adja magát!
Symon múltja: flashback.
Vegyük fel a pénzünket (ha még nem tettük) az automatából, majd mennyünk vissza a szobánkba és feküdjünk le. Másnap van irány a raktárba a páncélodért, majd a hangárba.
A hajón (Prometheus):
Jobbra fel a létrán mennyünk az Admirálishoz, utána le balra, balról a második ajtón be Xiu-hoz eligazításra. Mentsünk, majd üljünk le a helyünkre. Ezután lehetőségünk lesz (az első komolyabb) bevásárlásunkra (nálam ez 2 acél karpajzsból, 3 kevlar karpáncélból majd ami pénzem maradt azt nagy gyógyitalra, feltámasztóra, és FONTOS!:ELLENMÉRGEKRE ment el). Csorba nem vehet fel karpajzsot, mivel kétkezes kardja van, Eny meg nem lesz a csapatban.
Minigame: Lelőni az ellenséges repülőgépeket!
Erdő (Symon&Csorba):
TIPP:
A velünk lévő 2 protektorátusi osztag (puskások, kardosok) nagy segítséget nyújtanak, sőt nélkülük szerintem megoldhatatlan lenne még. Figyeljünk oda, hogy a harcok után a menüben töltsük újra a puskások lőszerét.) Szedjük fel az erdőben lévő gombákat, illetve a hosszú szárú piros virágokat(holdvirág). Induljunk lefele. a következő résznél már figyeljünk a felszedni valókra, + a kis pokemon beütésekre (játék humor, ne is törődj vele)
Itt a térkép bal alsó részén tudunk kimenni.
Gázvezeték:
Bejutni bal oldalrról tudsz. Mentési pont. Végigmegyünk a gázvezetéken, ügyelve, hogy a többiek ne szakadjanak le.
Miniboss harc (Dremora): mindenféle edzés nélkül könnye legyűrhető...csak néha használni kell 2-3 nagy gyógyitalt, illetve a puskásokkal 1X lövünk, 1X töltünk,stb. Autosave.
Csatorna: Szerintem a térkép alapján, ami a menüben megnézhető, világos minden, ezért ide nem írnék leírást. Maximum annyit, hogy a felső-középső, jobb-alsó,illetve a bal-alsó részen találhatunk egy újabb pokemont XD
Város:
Induljunk balra, és harcoljuk magunkat végig az ellenségeken.
Erdő (Kummer):
Itt se felejtsük el felszedni a gombákat...Induljunk le majd jobbra és megint le.
Csatamező/Front: A háborút látjuk magunk előtt, folyamatosan támadnak, ha tudjuk, nyissuk ki a ládákat, majd fussunk jobbra az ellenség 4 hátsó katonájához.
Város (Symon&Csorba): Induljunk végig felfelé, ekkor összefutunk Kummerral és csapatával. Ott fog maradni egy kém, akitől vásárolni tudunk. Tovább jobbra. Már kezdünk örülni, hogy mentési pont...de a játék nem (mindenkinek) olyan könnyű mint azt hinnénk.
A kereszteződésnél le, majd megint jobbra az utat követve. Beans. Utána Csorbával és Kummerral haladjunk le, majd jobbra, a 4 kalasnyikovos ellenség után be az ajtón.
Fal:
A falrész bal alsó részén tudunk átugorni.
Ui: 2 láda lesz: az 1.-ben 1 vitamix, a 2., ami a térkép tetején van megszerezhetetlen, szóval ne is próbálkozzunk vele. Be az ajtón (jobb felső sarok).
Palota:
A bal-alsó sarokban lesz1 láda és 1 mentési pont. Miután kapunk 1 kardot, és leszúrjuk vele azt akitől kaptuk ( ), NE mennyünk balra. Irány jobbra. Látni fogunk 1 adag sziklát/törmeléket. Na itt el tudunk menni jobbra, ha a legalsó kis kinyúló falrésznél megyünk. Utána mennyünk le a könyvtárba és nyissuk ki a ládát (kobalt karpáncél)! Most haladjunk balra.
A kis "videó" után 1 minigame: FUTÁS!!!!!!!!!!!!!!!
Megint a csatornában találjuk magunkat...lassan a második otthonunk is lehetne. Mennyünk megint ki belőle, majd a városban találjuk magunkat.
Város:
A bal felső rész TELE lesz katonákkal...oda kell menned, ahová bementél Csorbával és Kummerral.
Reptér:
Ne felejtsük majd el kinyitni az itteni ládát sem. Na repüljünk!
Rejtvény: 3,6,9,?
Megfejtés:
2. FEJEZET: OTTHON
Erdő: Kilyukad a belünk...egyszer csak hallunk 1 sikítást. A jobb alsó sarokban lesz 1 lány, mennyünk oda (közbe szedjünk fel még 3 selyemgombát).
Következő résznél már a bokrot is vegyük szemügyre, amin lila bogyók vannak. Tovább jobbra. Az elágazásnál előbb mennyünk balra, ott lesz még1 gomba, aztán be a bányába,
Bánya: Az elágazástól felfele és jobbra beomlott, tehát menjünk balra. Felfele lesz a kijárat, DE előbb menjünk le, ott lesz 1 láda.
Kijutottunk. Itt már vár minket Adea édesanyja (Delea). Mentsünk, majd irány a fogadó. Jobbra fel a konyhában üljünk le a az asztal bal-felső részénél lévő székre.
Menü:
- Rántott hús krumplival
- Gombakrémleves
- Csokoládés pite
- Főtt kukorica
én a Csokoládés pitét kértem, mivel édesszájú vagyok.
Este van, nézzünk ki az erkélyen (jobb-felső rész).
Protektorátus (Eny):
Szegény kártyaoktatónk meghalt ( ), de a társával szerencsére még tudunk játszani. Mennyünk vissza a szobánkba, és a jobb felső ágyra feküdjünk le. Később induljunk el a raktár felé. Az első tanterem előtt találhatjuk meg Cloudot. Irány az Admirális. Ezután mentsünk és irány a kovács!!! Alakítsuk át Symon fegyverét Ryukenre, a dremora szarvat használva, amit még a gázvezetékben szereztünk. Ezen kívül ha eléggé öldököltünk az erdőben, Kummer fegyverét is átalakíthatjuk Csuklókarddá.
Ezek után irány a léghajóbázis (A részletes utasítások le lesznek írva a játékban). A másik léghajó bázison van 1 láda a bal-asló sarokban. Go ki.
Symon:
Munka a faluban: Ajánlom, hogy mind az 5-öt csináljuk meg. Nem sok idő tényleg. Még annyi, hogy a gyomlálásnál vigyázzunk a kis meglepetésre
Eny: szaladjunk el balra. Miniboss harc.
Ezután szálljunk be a kocsiba a világtérképen és irány a jobb oldali város, a tenger mellett.
Amerigo (város):
Sétáljunk végig jobbra, amíg az út engedi, majd le és megint jobbra. A felettünk villogó kék körbe kell állni. Ezután foglaljunk egy szobát a szállóban, ami innen le, majd jobbra található.
TIPP: Itt is található kovács. Ha még esetleg nem fejlesztetted fegyvereidet, itt az újabb esély rá, továbbá a páncélboltban
vegyünk 3 protektor karpáncélt, a régiket meg majd adjuk el.
Szabad program:
Kummer: ő a közeli parkban HENYÉL !
Eny: tipikus nő...hol máshol lenne, mint a parfüm boltban
Csorba: Az étteremben fal
Symon(te): még el kell ütnöd 40 percet...mi lenne jobb "időpocsékolás", mint egy jó kis múzeumlátogatás...
Ám mielőtt bemennénk a hadtörténeti múzeumba...kerüljünk körbe (a bejáratától induljunk el balra,majd fel,jobbra,és végül le) és ott lesz 1 láda, benne 2000 pénz. Irány a múzeum. Vissza a szökőkúthoz. Onnan meg a hotelba.
Amerigo szálloda: A múzeumban lévő kémet látva, nem meglepő, hogy megtámadtak (ajánlom figyelmetekbe Csorba beugró jelenetét ).
Kummerral menekítsük ki a lányokat az ablakon keresztül, majd irány a hajó. Ugyanez Symonnal és Csorbával.
A hajón:
Mentsünk, majd álljunk a kék körbe. Kiderül 1-2 dolog, de vége is a beszélgetésnek, ugyanis üldöznek minket...kezdjük is meg hát a hajócserét.
Az ellenség hajóján maradjunk a sötétben (fekete padló), és hátulról (enterrel) iktassuk ki az ellenségeket. Az első 4 katonát, a lépcső feletti karral tudjuk likvidálni.
TIPP:
Összesen 10 ellenséget lehet megölni...ha letérsz a sötét padlóról, az se gond, ameddig nincsen a közelben ellenség, ha pedig van és észrevesz, akkor harcolnod kell vele. A hajó baloldalán tudunk kimenni, majd a kék körben levágni a két hajót összekötő hidat!
Világtérkép:
-cirkusz(1.sziget):
Nézzünk be a mellettünk lévő cirkuszba. Ha eddig kártyáztál, akkor most értékes tárgyakra válthatod kártyáidat, melyek segítségével új/jobb fegyvereket
kovácsolhatsz majd.
-Mira/Fűrészüzem(2.sziget):
A nyomvonalat követve a következő szigeten ez lesz. Remek edzőterep, van mentési pont, ingyen gyógyítás ÉS még kártyázni is lehet, melyeket rögtön be is lehet váltani az előbb említett cirkuszban!!!
-Csorba szülőfaluja(3.sziget): Mint azt Csorba is mondja, induljunk el balra, amerre lakik. Vissza, ahol bejöttünk, és onnét felfele haladjunk tovább (harc 2 tolvaj ellen). Ezután irány a hajógyár. Ez a bejárattól jobbra van. Vigyázzunk, ezen a részen már megtámadhatnak minket; itt fussunk megint jobbra (harc megint 2 tolvaj ellen).
3. FEJEZET: CSALÁD
Világtérkép:
A fenti világítótoronynak egyenlőre semmi szerepe sincsen. Ajánlom, hogy mentsünk a világtérképen, mert harcok lesznek. Úti célunk a kriptához vezet (kereszt). A kriptában lesz 1 láda! Szerzünk egy kristályt, amie jó lesz majd fegyver fejlesztésre.
Erdő(góliát):
Szedjük fel a "dolgokat" (gombák, stb. Az előző erdős színhelyeknél leírtam), majd irány lefele.
Világtérkép:
A falu itt van nem messze. A világtérképen békák támadhatnak meg, ez
- jó mert amit dropolnak, abból fegyvereket lehet fejleszteni;
- rossz, mert az elején még nehézkes lehet őket kinyírni.
Falu(Déli-farm) [agrár-központ]: A bal felső sarokban van 1 láda, amit a bárányok miatt NEHÉZ kinyitni, de ha meg is van, akkor még nehéz is kijutni (szerintem ennél nehezebben még nem nyitottam ládát az egész játékban xD). Ne felejtsünk el meglátogatni a kovácsot. Ha mindennel megvagyunk, lépjünk be a "könyv ikonos" ajtón (konferencia terem).
TIPP:
A világtérképen irány tovább balra a következő helyszínhez.
Erdő(turul madár):
Csorba pihen. Szedjük fel a gombát, majd tovább balra, Eny után.
Ásatás:
Symonnal: jobbra rögtön mentsünk ... és hát, NÉZZÜNK KÖRÜL (a másik sátorban)!!!
Kumerral: beszéljünk Symonnal, majd irány jobbra, a romokhoz.
Ezekután (miután felébredtél) beszéljünk ADEÁVAL és SYMONNAL!!!
A világtérképen felfelé a következő erdőbe.
Erdő: Enjoy
Következő falu (hegység előtti):
Irány a fogadó (előtte mentsünk a világtérképen és töltsük fel a csapatot). BOSSharc (Jack&goliát): előbb a 2 puskát 8karját támadjuk, és csak utoljára a testet, vagy mindet egyszerre!
Erdő: (állandó ellenfelek: 2 zöldfarkas, vagy 3 méregtövis; ritkább ellenfelek: 2 xenobéka, 1 pók)
Haladjunk felfele, ott lesz 1 bíborbarack, őle balra meg 1 holdvirág. Vegyük az irányt lefele. A sárga pokemon szerű növényből ha szerencsénk van tudunk szerezni 1 aranymagot. Attól egy kicsit balra van még egy holdvirág. Tovább balra.
Sziklás hegy(ség?):
Sok tolvaj van itt...igyekezzünk minél gyorsabban felmenni a lépcsőkön. Miután felértünk (hídnál leszünk), folyamatosan támadnak a terroristák...
BOSS harc Jack ellen...vagy mégsem MINIGAME!!!
Kaptunk 1 JACK kártyát! Félig halottak vagyunk...próbáljunk meg valahogy felmászni.
Protektorátus:
(Móka)harc a Gazda ellen. Vizsgáljuk meg a regisztrációs pult mögötti számítógépet.
Adeával: Na ez egy nagyon jó rész lesz, mivel tudjuk mi ADEA képeseeége Nézzünk körül!
4. FEJEZET: ÉLET
TIPP:
Munkák Xiutól:
FONTOS: Csak az EGYIK küldetést vállalhatjuk el!!!
- Személyes véleményem:
- Én személy szerint a banditák likvidálását jobbnak is találtam, több EXP-t is szereztem, és JÓVAL több cuccot is kaptam. A másik küldetés jutalom szempontjából csak a pióca kártya miatt érheti meg, de nem valami jó lap: manaköltsége 12, támadóereje 13.
-banditaírtás: Ezen az akción 1 kéksólyóm osztag csatlakozik hozzánk. A nagy teremben először haladjunk balra, és öljük meg a kameramegfigyelőt. Középen mennyünk fel, ott lesz 3 láda. Utána igyekezzünk a jobb-alsó, majd a jobb-felső sarokba. Végezetül DARÁLÁS. Van ebben egy kis csavar. Ha előbb visszamegyünk a kiinduló pont felé,
a sólyom osztag csatlakozik hozzánk, és onnantól kezdve SOKKAL egyszerűbb lesz minden! Most, hogy a sólyom osztag csatlakozott, kitudjuk robbantani az utolsó rácsrészt...
Tegyük hát azt! Itt lesz a vezér, előtte ERŐSEN ajánlom, hogy készülj fel (5-5 ellenfeled lesz)!!! A végén találunk 1 szép virágot, ezt később Xiu-nak adjuk.
-konvoly: Ezen az akción 1 protektor lovag osztag csatlakozik hozzánk. A kiinduló falu jobb-alsó sarkában van 1 bolt.
Az 1. résznél zöldfarkasok ellen (4*2db) kell harcolnunk.
A 2. résznél [új szörny] piócák ellen (4*2db) kell harcolni. A harcok folyamán itt szert teszünk(vagy tehetünk) 1 pióca kártyára. Ezek után mentésre kapunk lehetőséget.
A 3. résznél 2 xenobéka támad meg minket. Beesteledik, tábort verünk.
Minigame: 15 másodpercünk lesz a pálya másik (bal) oldalára elfutnunk (az akadályokat kikerülvén).
Mivel megmentjük a karaván vezető életét, kapunk tőle 3 vitamixet.
Miniboss harc: Dremora
Megérkeztünk. A végén itt is találunk 1 szép virágot, ami szintén Xiu-é lesz majd. UI: Választhatjuk, hogy elfogadjuk a karaván vezér ajánlatát, miszerint meghív 1 sörre
- személyes döntésem:
- ...én elfogadtam.
A küldetés után fújjuk ki magunkat...azaz irány a szobánk. Ott már várni fognak ránk a többiek.
Másnap: Bármely küldetést is vállaltuk el, megint a banditákkal van gond...(ha nem te vállaltad el, akkor Xiu azt mondja, hogy Kummer tette azt).
Miután Xiu mondja, hogy küldd velem egy másik seed (csapattársat) is választásaik: Ki küldjön? Enyt? ; Csorbát? ; Kummert?
- Az én választásom:
- Én Eny-t választottam. Kissé BROKEN a karakter, hogy finoman fogalmazzak.
A kalózbázison: Bandikoljunk teljesen fel a ládák mögé. Majd kicsit vissza és tovább jobbra. Most vissza az előző helyre (fel). Megint vissza jobbra át tudjuk ugorni a ládát. HARC: tolvajok/kalózok. Miután leöltük őket, mennyünk a pallos szélére, ahol az a free island-i hajó állt, amit felrobbantottunk. A hajó alsó részén megint lesz 2 láda!
Szerzünk 1 Cloud kártyát!
Protektorátus: Körülnézhetünk, kártyázhatunk...most, hogy szereztünk 1 Cloud kártyát, az új 3 lap legyen: Cloud, Jack és 1 Xenobéka.
Ha végeztünk, beszéljünk Kummerral (a szobában található). Hívat az Admirális, tehát irány hozzá. Csorbától kapunk 1 Typhoon követ...-> FEGYVERfejlesztés!
Kapunk egy A osztályú küldetést. Irány ismételten az admirálishoz (előtte nézzünk át még1X minden felszerelést)
5. FEJEZET: PARANCS
Irány a raktár. Miután felvettük a csomagunkat, menjünk a hangárhoz. A hajón majd amikor Symon mondja, használjuk Kummernak, az Analízis opción belül, a SCAN képességét! Haladunk tovább értelemszerűen.
Futás vissza, kapcsoljuk be az erőteret magunk után és beszéljünk a kapitánnyal!
A mentőkabinban üljünk le Csorba mellé.
Falu (Pearlgem):Rögtön meglátunk valami aranygömböt (Zafír) a földön...vegyük fel. A boltban vegyünk Vuldula páncélokat. A szálloda mellett, jobbra van 1 láda és a kovács mögött egy holdvirág. Ha meguntuk a nézelődést, akkor irány a szálló. Invázió van a faluban...ajánlom, hogy lehetőleg minél többet (de inkább az összeset)
öljük meg, majd a BOSS harchoz, mennyünk a parton jobbra (a térkép jobb-alsó sarka fele). Egyenlőre csak TE és Eny vagytok...keressük meg a többieket minél előbb. Kummer a lépcsőfeljárón fog harcolni. Arra fele menet látunk a kút mellett egy sebesült nővért + a házak előtt egy sérült nőt. Enyvel gyógyítsuk meg. Csorba sajnos csak a BOSS harcban fog csatlakozni hozzánk, szóval sajnos most csak a hármójuk kap tapasztalatot. BOSS harc, majd kapunk egy Eny kártyát kicsit később!
Vuldula: Verekedjük át magunkat a tömeget. Miután ISMERETLENEK megpróbálták megölni a királynőt, a palotába megyünk.
Palota (Symonnal): Lopakodjunk át magunkat az őrökön (nézzünk be mindegyik terembe). A szobában (sorrendben): 1 láda, 1 kulcs, semmi, 1 láda + 1 holdvirág. Battyogjunk le a lépcsőn. Miután betoppantunk a bálba, és a herceg is velünk van, haladjunk balra. Az emeleten vagyunk, Kummer is csatlakozik majd hozzánk. A nagyterem az elágazástól felfelé van. Át a fürdőn, majd mentési pont. Irány az emelet és megint összeáll a csapat (1 meglepetés vendéggel)!
BOSS harc: Boszorkány! Miután legyőzzük, egy kis bajszos meglepetés fog érni minket Vegyük fel a kulcsot, és vizsgáljuk meg a triviális dolgot.
Világtérkép: Lesz egy gépmadarunk, innentől kezdve szabad lesz a pálya (mehetünk bármerre a világtérképen). De még mielőtt felfedező útra kelnénk, repüljünk egyenesen le, vissza a protektorátusba, hogy helyre hozzuk a mi kis "cicánkat"!
Protektorátus: Miután jól leordított minket az Admirális, Csorbával leszünk. Nézzünk körül a szobánkban. Beszéljünk Symonnal.
Körbezáert falu: A bolt mellett van 1 láda, Eny-nél mindig ingyen gyógyulhatunk. Menjünk fel az erdőbe. Találhatóak az erdőben: holdvirág, 1 láda a jobb-felső sarkában, míg a bal-felső sarokban szerencsét próbálhatunk mégegy aranymagért(pokemon). Az erdőben hárpiák támadhatnak ránk, szóval csak óvatosan. A bal asló sarokban egy nyílást kell keresnünk.
BOSS harc (Zodiak)! Symon visszaváltoztatása:
Symonnak rossz előérzete van, ezért azt javasolja vegyünk gyógyszereket (ha kevés van nálunk, akkor vegyünk, mert igaza lesz...). Távozzunk a faluból.
BAJ VAN (...)! Sok kis harc, majd BOSS harc (boszorkány).
6. FEJEZET: ÖSSZEOMLÁS
Most, hogy ismét teljes a csapat, mielőtt visszamennénk a protektorátusba...fedezzük fel a világot:
VILÁGTÉRKÉP:
-cirkusz: kártyákat nyersanyagokra cserélése, és ezáltal fegyverek kovácsolása
(mint észrevettétek Symon gyakorlatilag ingyen kapott 1 Gunbladet, ami nagyon jó. Még annyi, hogy a stormcalibur megkovácsolása szerintem felesleges!!!)
-A bal felső sarokban egy kis erdős föld van, ahol is FŐNIX-ek támadnak ránk. Ezek jelenleg egy picit erősek, előtte mentsünk. Ez drop-olja a főnix követ, ami csorba legerősebb fegyveréhez kell, illetve ha több követ is szerezünk, azok eladásával dús gazdagság vár ránk !!!
-Emlékeztek még a kulcsra amit találtunk, mikor a császárné meghalt? Na mennyünk PEARLGEM-be (ahol a sok polip volt) és vizsgáljuk meg a szobrot.
Protektorátus:
Edzőmeccs Clouddal csapó 2: Ismételten megvívnak egymással a jó barátok.
- spoiler:
- Az egy dolog, hogy mi kockolunk, de még a karakterek is?! XD Irány MMO-zni.
A léghajón: A jobb felső sarokban van 1 láda, majd beszéljünk mindenkivel, DE a herceggel a legvégén!
A reaktornál: Verekedjük át magunkat az őrségen! A 3. (nagy) szobának a jobb-alsó részében van 1 láda (magma kő). A jobb felső sarokban fel a lépcsőn. Jobbra, majd le a lépcsőn, és be az ajtón.
Börtön:
Választhtunk: Kiszabadítjuk a a szabadságharcost, vagy sem?
- Az én döntésem:
- Én kiszabadítottam, és segített
Fel a lépcsőn, jobbra, majd a jobb felső résznél be a gyógyszertárba (ingyen felszerelés). Kicsit balra innét van egy lépcső és
mellette egy ajtó. Nézzünk be (ott lesznek a túlélők), majd fel a lépcsőn. Megint fel, át a fürdőkön, utána kövessük a vércsíkot. Harc 5 kis csonti ellen, majd miniBOSS harc.
Mentsünk, majd BOSS harc (boszorkány): egyszer csapattal, egyszer meg csak Enyvel!!!
Falu (Dexter): Vásároljunk be (Mytril páncélok), majd beszéljünk Xiu-val.
Libery city: A város mintha kihalt volna...(üvöltés) ELŐRE!
Protektorátus: Rögtön a bejáratnál harc. Mentsünk, majd irány a hangár. A Prométheus ágyúival védték magukat a bázis túlélői. Dr.Bano felgyógyít minket ha beszélünk vele. Beszéljünk az Admirálissal. Parancsba kaptuk a reaktor túlterhelését. a KÓD: VANDOR!!! Irány a reaktor. A reaktor előtt a "halálmadár", majd utána a 8 "csontváz" még nem gond, de a 6 "hulla seed" már annál inkább problematikus lehet...A reaktornál Írjuk be a kódot, majd irány vissza a hangár felé. Miután megtörténtek az események, irány az edzőterem (de előtte mentsünk a mellette lévő szobában)!
FŐBOSS harc (ízelítő csak)
7. FEJEZET: GLORIAN
Enyvel: Irány a Prometheus gyengélkedője.
Symon (kóma): Mentsünk, majd sétáljunk el a kapuig (bal-felső sarok).
Új uticél: free island-től (ahol volt még az ostrom a 2 nagy ágyúval, gázcsatorna,stb) északra lévő szigetcsoport, azon belül is a hegy! Itt szert tehetünk még egy aranymagra, majd irány be. Ez a hely kisebb labirintus, de legalább nem fog megtámadni minket semmi, tehát szabadon mozoghatunk.
- Át a labirintuson:
- Két úton mehetünk rögtön (mindkét út ugyanoda vezet):
-út1: jobbra (piros), be az alagútba (zöld), megint be az alagútba (ahol van felül még1 út), itt fontos hogy mennyünk át a folyosón jobbra, és ne lefele, haladjunk végig, majd bele a zöld karikába!
[*]-út2: balra (zöld), jobbra át a folyosón!...: az első elágazás találkozó pontja. A zöld karika után:...Újabb elágazás! Itt most vagy jobbra (jobb felső sarok, fel nem lehet menni), vagy le és aztán jobbra, ugyanabba a nagy terembe vezet (ha az első, akkor a felső, ha a második, akkor a terem alsó részében találjuk majd magunkat). Ezután haladjunk középen balra (kék) és innentől már
egyirányú!!!
Prometheus: Irány az admirális (előtte beszéljünk Dr.Banóval).
Világtérkép:
A talbrad bázis Vuldula észak-nyugati részén van (erdős falu). Nézzünk körül a világtérképen (,ha még nem tettük volna).
[*]FONTOS:Symon fegyvere (Gunblade) eltört, így megint az az előtti fegyverünk van...Most lenne kis értelme (de nem sok) a Stormcalibourt megkovácsolni (nem sokkal később kapunk jobb fegyvert is).
Talbrad: A cirkuszon kívül itt is tudunk alapanyagokat VÁSÁROLNI (pénzért). Sétáljunk az úton végig balra. Miután szétváltunk, mennyünk fel a lépcsőn. Jobbra lesznek boltok, balra-fel a templom, jobbra meg a te házad (kőkapus). Vegyük az irányt a pap (Dag atya) felé. Mennyünk a házadba. A szobád balra található.
Nézzük meg a két borítékot a szekrényen. Mennyünk vissza, ahol Enyiéktől elváltunk, és most tényleg mennyünk végig balra az úton!
Elveszett város: A bal-alsó sarok fele van egy láda. Középen felül van egy mentési pont és még egy láda. Mennyünk a jobb alsó sarokhoz, fel, majd be az épületbe. Mentsünk és nézzük meg, hogy fel vagyunk-e töltve...ez ugyanis elismerem, nehéz lehet...az itteni szörnyek kevésben élnek, de sokat sebeznek (300-400). Rögtön a jobb oldali irodában vegyük fel a kék mágneskártyát! Ezután irány balra. A kapu után fel, majd jobbra. A mosdók mellett jobbra a szekrényekben lesz a következő (sárga) mágneskártya, melynek megszerzése után mennyünk a lenti irodába. Ott lesz még egy kártya, amivel fel tudunk majd menni! A lenti iroda bal-felső részénél egy láda (Xenotech őr páncél), a jobb-felső résznél, a szekrényben pedig az utolsó (piros) mágneskártya. A felső kapu utáni ládában találjuk meg majd a második varázs őrszemünket! A következő teremben olvassuk el az összes kis számítógépet. Majd tovább jobbra. Nézzük meg a főgépet! Itt majd megértitek miért is mondtam, hogy fölöslege a Stormcalibour...egy szó Klimhazzard. Vegyük fel "új játékunkat" !
Szereztünk 1 Symon kártyát! Irány Senora Glen!
Világtérkép: nagyon dél-nyugaton van
Senora Glen:
Megismerünk 1 új embert: Freya Valentine-t. Itt vagyunk a HALL-ban, mennyünk balra a boltba, és beszéljünk Xiuval valamint nézzük meg a standokat. Ha ezzel megvagyunk, akkor mehetünk fel az irodába. Itt a jobb felső sarokban ha leülünk (majd később) MMO-zni, megszerezhetjük a 3. varázs őrszemünket!!! Ezek után mennyünk a szobánkba (ott lesz Cloud nem messze).
Freya és Symon: A 2 kígyógyík lezúzása után nézzük meg lent a 2 (gyík)tojást, majd tovább balra. A következő helyszínen is lesz 1 tojás, a beomlott barlangnál. Vissza a térképre, és tovább a másik pontra. A rádióállomásnál végig balra, majd a térkép(hegy) túloldalán találva magunkat keressük meg a konvojt
Konvoj: A ládában lesz 1 oryhalkon!!! Közelítsük meg a konvojt. Harc: 2*2 kígyógyík és 1 Zordiak. Freya megsérült, a térképen mennyünk a hegyhez, ahol a ház van. A házban ültessük le Freyát a vörös körnél, majd irány tüzet rakni .
Ezek után beszéljünk Freyával és mennyünk fel a toronyhoz. Itt lesz 1 láda, és nyomjuk meg a gombot. Ezután vissza Freyához.
Senora Glen: Másnap. Minden meglepően indul...(hááát) . Shopping idő, irány a boltba és együnk valamit (a középső bolt). Veszünk 1 doboz bon-bont Freyának. Választhatunk, hogy étcsokoládés, vagy kókuszos legyen
[*]
- amit én választottam:
- én az étcsokisat választottam
Navigálódjunk el a tanácsterembe eligazításra. Újra teljes a csapat, ez az utolsó alkalmunk, hogy körülnézzünk a világon!!!
Prometheusz: Haladjunk jobbra (Adea összeesik).
8. FEJEZET: SÍR A BOLYGÓ
Prometheusz:
Adea és az ezeréves szellem eléggé aggasztó dologról beszélnek...
[*]Minigame: mint azt már egyszer Symonnal csináltuk, most Kummer ül be a légvédelmi ágyúba
Symonnal: (rádióüzenetek után) Irány balra, le a létrán. Innen balra a folyosón (itt megtámadhatnak), amíg egy ládákkal körülvett ajtóig nem érünk. Az egyik ládát toljuk arrébb, majd mennyünk be. Miután végeztünk irány vissza.
Eny, Kummer, Csorba: Most a 2. emeletet kell megtisztítanunk (igazából gyerekjáték). Irány le a létrán aztán irtás!
Ezek után összeáll a csapat és kezdődhet a bevetés (autosave). UGRÁS!
Kaptár:
Minigame: a jobb és bal nyilak segítségével kerüljük ki a tüskéket.
[*]Miután landoltunk, rögtön lesz 1 láda. Nyissuk ki, majd irány balra. Adea (sunyiban egy) tárgyat adott nekünk: MEGMENTŐ. Segítségével 5-ször menthetünk bárhol. Használjuk okosan . A mentési helységben vagyunk (mentési pont). Mint kummer is mondja, fel nem érdemes most menni,
ezért mennyünk jobbra, majd az elágazásnál fel (gerincoszlop). Itt 1 kis videóbejátszás. Jobbra a piros körnél tegyünk le 1 töltetet.
Miniboss harc (HOLTSÁRKÁNY)! MJ: az összes többi (még 3, a szívnél nem kell) töltet lerakása után 1-1 ilyen holtsárkánnyal kell majd megküzdeni, tehát figyeljünk oda! Ebből a helységből folytatva haladjunk felfele. Itt 2 választásod lesz:
balra vagy jobbra...Kezdjük balra. Töltet->holtsárkány->vissza. Most mennyünk jobbra (bejátszás)...tovább balra (agy). Vissza a gerincoszlophoz (ahová az első töltetet raktuk), majd onnét most irány lefele! Az utána lévő vörös folyosón az első út lefele vezet a (szívhez). Itt mint már írtam nem kell harcolni !!! Tovább a folyosón jobbra (felfele zsákutca). A sok repülő sz*r eléggé idegesítő. Tegyünk le ide is
egy töltetet, aztán irány vissza a mentési pont, majd felfelé!
[*]FŐBOSS harc 1 (Necromorf).
Nyerünk!!! Ám a Prometheus zuhan...
Bál: Mindenki kivan flancosan öltözve, megy a mulatozás, ünneplés!
Itt még választhatsz, hogy Freya, vagy Eny felé hajlasz majd inkább, Freya jó csaj, de Eny az igazi párja...én Eny mellett voksolok
Itt a vége, vagy mégsem?
Világtérkép:
Kapunk 1 Nekromanta kártyát. Kövesd az ekkor előjövő játékutasításokat, ezen kívül az a bizonyos "havas terület" legészakabbra van középen!
Mennyünk egy olyan helyre ahol van kovács! Ha követted eddig a leírást, akkor most már a legerősebb fegyvereket (Kummernak a Zenith, Csorbának a Főnixkard, és Enynek a Calupso) kovácsoltathatod meg! Symonnak meg a jelenelegi kardjánál nincs jobb amit kovácsolni lehetne.
Hó falu: Jobb felső sarok fele van a városközpont (bolt, kovács, pihenő). A bal felső sarok fele kell majd továbbmennünk.
utána irány (a hegygerinc felé) jobbra, le, balra (át a kishídon), majd fel (a bal felső sarok fele kell eljutnunk). A következő helyen
mennyünk jobbra fel, át a sziklaszoroson jobbra van 1 láda, benne 1 arany főnix. Vissza balra és középen fel! Itt már csak végig fel, és ott lesz a palota.
Palota: Egyenesen fel a lépcsőkön, majd valamelyik oldalt a szélén vissza le a másik lépcsőhöz. A trónteremben vagyunk. Mentsünk, majd ugorjunk ki a jobb felső ablakon (nyílás). Egyenesen fel, következő helyszínen le, majd megint fel.
9. FEJEZET: MINDEN AMIÉRT ÉLTEM
A végső harc a Nekromanta ellen!
Taktikák:
- Csak akkor ajánlom, ha nagyon nem menne valami:
[*]Csorba vs Jack: Pyrokinézis(körönkénti sebzés), pajzstörés(gyengítés), majd mindennel ütni,ill. elemi tűz
TÁRGYHASZNÁLAT: vitamix
Kummer vs a boszorkány: Jég03(kis sebzés+lassítás), Speciálisban FÓKUSZ (ameddig ez nincs sorozzuk jég 03-al), aztán csak ütni ill. atlantisz
[*]TÁRGYHASZNÁLAT: mentőtáska, ellenméreg
MINDENKI vs Nekromanta: Eleinte csak Symon és Eny van - Symonnal villámhívás magára és Enyre, majd Védelmező 03 mindkettőtökre (akár még elektropajzsot is), amint a többiek is csatlakoznak Symonnal játszuk el ezt rajtuk is!!! Addig is amíg csak 2-en vagytok, Symonnal buffolj (erősíts), Enyvel pedig gyógyíts (ha nem kell gyógyítás, akkor Tsunami és/vagy óceán). Ha Symon befejezte az erősítést, vagy még a többiek nem érkeztek meg, akkor Terra Boltozzunk!
TÁRGYHASZNÁLAT: mana zafír, áldot virág (SF törés és méreg ellen), vitamix, ellenméreg.
Először Csorba csatlakozik a harcba. Őt is erősítsük fel, majd használjuk a pajzstörését a főtest ellen, utána Vulkán és/vagy elemi tűzet vele.
Utolsóként Kummer lép a harcmezőre, vele (ha még a fejek éllnek) jégvihar 03-at (persze jobb fókusz után). Azért nem a jég szellemét, mert az nem lassítja az ellenfelet (és nem is sebez sokkal többet). Illetve a szokásos sf töltést, amit korábban írtam, valamint Atlantszt. ui: ne felejtsük el őt is felerősíteni Symonnal.
GYŐZELEM!!!
Azonban még MINDIG nincs vége
Symonnak még 1 valakivel kell harcolnia...
Keressük meg a helyeket ahonnét ugorhatunk szikláról sziklára [ENTER].
[*]Sziklánként: jobbalsó; balalsó; majd menjünk balra. Balközép; felsőbal-felsőközép; balfelső.
UTOLSÓ HARC: Symon vs Susaka!
TAKTIKA:
Epilógus:
Íme, itt a vége fuss el véle!
LAPLISTA
Kártyérték/-erősség alapján:
Név | Támadóerő | Mana |
Xenobéka | 4 | 2 |
Zöldfarkas | 8 | 6 |
Medúza | 9 | 5 |
Harcos | 10 | 7 |
Méregtövis | 11 | 9 |
Szürkeözvegy | 12 | 10 |
Pióca | 13 | 12 |
Parancsnok | 14 | 15 |
Dremora | 15 | 16 |
Hárpia | 16 | 17 |
Kígyógyík | 17 | 19 |
Makandu | 18 | 18 |
Jack | 20 | 21 |
Cloud | 21 | 17 |
Leviatán | 23 | 23 |
Nekromanta | 25 | 25 |
Symon | 26 | 19 |
Eny | = | 16 |
Megjegyzés: Eny támadóereje = lesz az ellenfelével, magyarul sosem veszít, de soha nem is nyer.
[*]Oldalszám alapján(név | támadóerő/mana):
Harcos Méregtövis Szürkeözvegy 10/7 11/9 12/10 Pióca Parancsnok Dremora 13/12 14/15 15/16 Kígyógyík Xenobéka Zöld Farkas 17/19 4/2 8/6 Makandu Medúza Hárpia 18/18 9/5 16/17 Eny Leviatán Jack =/16 23/23 21/20 Nekromanta Symon Cloud 25/25 26/19 22/17
[*]
Enciklopédia
(minibossok és bossok)[*]A gyenge azt jelenti AMI ELLEN GYNEGE, tehát sokat sebez belé és nempedig azt, hogy az a támadás gyenge ellene!!!
[*]Az erős azt jelenti AMI ELLEN ERŐS, tehát keveset sebez belé és nempedig azt, hogy az a támadás erős ellene!!!
Továbbá: van hogy a gynege/erős-nél több dolog is fel van sorolva. Általában az első felsorolt dologra a leggyengébb/erősebb.
[*]Ahol - jelet látsz, ott egyszerűen nincs. Az immunitás azt jelenti, milyen hatások nem hatnak rá.
Név | HP | Páncél | Gyorsaság | Gyenge[ez(ek) ellen] | Erős[ez(ek) ellen] | Immunitás |
Boszorkány [először] | 6000 | 100 | 175 | Tűz, Víz | Villám | Méreg, Paralízis, Sokk, Lángol |
Boszorkány [másodszor] | 6600 | 100 | 201 | - | - | Méreg, Paralízis, Sokk, Lángol |
Boszorkány [csak Eny] | 3000 | 100 | 201 | - | - | Méreg, Paralízis, Sokk, Lángol |
Cloud [2.eddzőmeccs, mikor tényleg le kell győznünk] | 50000 | 50 | 100 | Víz | Villám | Sokk |
Dremora [gázvezeték] | 3000 | 75 | 100 | Tűz, Villám | - | Méreg |
Dremora [Symon karaván küldetés] | 1200 | 75 | 100 | Tűz, Villám | Jég | Méreg |
Dávid | 1400 | 25 | 55 | Tűz | Jég | Lángol |
Főnix | 15000 | 100 | 290 | Jég | Tűz | Méreg, Sokk, Lángol |
Holdsárkány | 10000 | 100 | 250 | Villám, Jég | Tűz | Méreg, Paralízis, Kiüt, Fullad, Lángol |
Jack[először] | 2000 | 40 | 60 | Víz | - | Méreg |
Jack˙[góliátban] | 8000/1200/1000 | 75/75/75 | 59/55/35 | Villám, Víz, Jég | Tűz | Lángol, Méreg |
Jack[másodszor]: | ? | ? | ? | ? | ? | ? |
Leviatán: | 6000 | 130 | 150 | Tűz | Villám | Jég, Méreg, Vakítás, SF törés, Paralízis, Sokk, Lángol |
Necromorf | 55000 | 180 | 350 | - | - | K.O, Méreg, Paralízis, Kiüt, Sokk, Fullad, Lángol |
Sikoltó | 6000 | 100 | 185 | - | Jég, Víz | Méreg, Paralízis, Sokk, Lángol, Fullad |
Susaka | 10000 | 40 | 410 | - | - | - |
[*]
Tippek és trükkök
[*]Kummer 50SF-be kerülő képességével mindenki SF-jét maxra visszatölthetjük (Kummerét csak majdnem maxhoz)
PL: harc után Enyvel csapatgyógyítás (gyógyít 02) használva free hp, majd kummer SF átadásával (magára először és aztán a
többiekre) free SF, azaz ingyen gyógyítás (arról nem is beszélve mennyit spórolunk azon, h nem kell felszerelésekre
költenünk)!!! Ez még hatásosabb, ha már legalább 1 varázs őrszemet sikerül szereznünk a játék során, hiszen az felezi az
SF költségét. Én személy szerint csak 2 Varázs őrszemet használtam: Symon és Kummer számára. Kummernál most írtam le miért,
Symonnál pedig a villámhívás képesség miatt. Aki nagyon szeretné az még rakhat Enyre is, ezáltal többször tud gyógyítani
majd, Csorbának meg szerintem felesleges. Nála csak a pajzstörés képességet használtam leginkább!
A hozzászólást Flemat összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2018-02-17, 14:22-kor. (Reason for editing : Flemat)
Flemat- Tag
- Hozzászólások : 14
Karma : 0
Similar topics
» Áldott a Gyermek (VVHI)
» Omnissiah - végigjátszás/walkthrough 6/13 (6.FEJEZET)
» Omnissiah - végigjátszás/walkthrough 5/13 (4.+ 5.FEJEZET)
» Omnissiah - végigjátszás/walkthrough 4/13 (3.FEJEZET)
» Omnissiah - végigjátszás/walkthrough 3/13 (2.FEJEZET)
» Omnissiah - végigjátszás/walkthrough 6/13 (6.FEJEZET)
» Omnissiah - végigjátszás/walkthrough 5/13 (4.+ 5.FEJEZET)
» Omnissiah - végigjátszás/walkthrough 4/13 (3.FEJEZET)
» Omnissiah - végigjátszás/walkthrough 3/13 (2.FEJEZET)
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|